Watefall

Újabb rövid szakaszon vagyunk túl. Természetesen csak távban. A 270 km-es etap első felét nagyjából 25-30 km/h-s átlagsebességgel tudtuk csak megtenni. Aszfaltos út többnyire volt, de hatalmas lyukakkal, többet kellett jobbra és balra kitérni, mint amennyit előre tudtunk haladni. Szóval sokat nem számított a mű út, a párhuzamosan, a közlekedők által kitaposott földtutak sokszor jobb alternatíának bizonyultak. Sajnos azonban ezek néhány 10 méter után visszabezettek a fő nyomvonalba. Másra mondjuk nem is számítottunk, úgyhogy inkább élveztük a tájat, kisebb sebességgnél legalább jobban lehet benne gyönyörködni.

Azzal ugyanis most sem volt gond. Már régóta nyomát sem látni a sivatagnak; mindent dús növényzet borít, ráadásul rengeteg hegy is van. Hegyre fel, hegyről le, megszámolni sem tudjuk, mennyi ilyenben volt részük, de nem lehet megunni. Ahogy felküzdöd magad a tetejére és látod a tájat, azt nem lehet leírni.

Nem találtunk megfelelő helyet, ahova le tudnánk húzódni ebédelni, így elég későn tudtunk csak enni, nagyjából félúton voltunk már. Aztán ebéd után hatalmas szerencsénk volt, 50-70 km hosszan tudtunk menni egy vadonatúj, összesen három sáv széles aszfaltozott úton. Így már könnyebben fogytak a kilométerek. Persze ezt nem úgy kell elképzelni, hogy ekkora szakaszon egybefüggően tudtunk menni. A kisebb hidak előtt lassítás, mert valamiért nem szintbe hozták össze ezeket, utána gyorsítás. Néhány falunál ugyanez. Sőt, még rosszabb. Van a tökéletes minőségű út, és egyszercsak vége. Valahogy átvergődünk a hatalmas fekvőrendőrön (tényleg nagyon nagy, volt, hogy 1,5 méter magas volt), majd végig valahogy a falun; gödörbe be, gödörből ki, aztán újra visszatér az autópálya. Hiába na, úgy látszik ott is vannak ellenzéki települések. Az mondjuk kérdés, hogy ez katonai puccsok esetében mit jelent, de reméljük behatóbban nem most fogjuk megtudni.

De aztán véget ért ez a kiváltságos szakasz is, és még egy kicsit visszatért a zötykölődés. A cél közelsége miatt úgy tűnt, ezt már hamarabb letudtuk és még világosabb érkeztünk a szállásnak kinevezett táborba. Ami hatalmas szerencse. A fürdési lehetőséget ugyanis egy vízesés jelentette. Itt már nem volt vita, hogy ez most valódi vízesés-e vagy sem. Mondjuk, 30 méter magas képződmény esetében nagyon nincs is min vitatkozni. Ezek azok a pillanatok, amikor azt érzed, hogy megérte egész nap a kocsiban a kánikulában zötykölődni. Nem is hagytuk ki a lehetőséget, így ismét vízesésben zuhanyoztunk.

Vár még ránk újabb 300 km, határátkeléssel, úgyhogy a Covid teszt is megvolt már, ismét negatív eredménnyel. A hossza nagyjából fele-fele arányban oszlik meg a két ország között, de gyorsnak azért ma sem ígérkezik.