Nézz az ég felé

 Valahol ott fejeztem be, hogy sikerrel teljesítettük a Tangerből induló szakaszt. Megnézhetném, hova  értünk be és honnan indultunk másnap, meg írhatnék bármilyen kamu település nevet is, nagyjából senkinek sem tűnne fel. A lényeg úgyis az, hogy elindultunk a semmibe, a sivatag/szahara (?) közepébe. Ez azért nem egy agysebészet, mész amíg műút van, aztán meg amíg tudsz. Ezzel nincs is mit vitatkozni, csupán két megjegyzés: ha több lehetőséged is van, érdemes azt választani, amin biztosan végig is tudsz menni és legalább B opciónak eltenni a "mi van, ha mégse" lehetőséget, másrészt, számolni és viselni kell a B opicó következményeivel/t.

El is indultunk a kalandosabb útvonalon a műút végéig minden nagyobb kihívás nélkül. Meg aztán vagy 2.000 métert megtettünk a 40.000-ből. Off-road. Szerintem egyikőnk sem gondolta, hogy ez a közel 2 km majd örökre megváltoztatja a közöttünk lévő kapcsolatot, de ha így, hát így. Történt ugyanis, hogy az egyik autó fennakadt a dűnéken. Így nem maradt más, mint az ásás, vontatás, tolás, szóval a CSAPATMUNKA. Kiszabadítottuk, mérlegeltünk, próbálkoztunk, és választottuk a B opciót.

100 km+ köves, kietlen, nagyjából járhatatlan körülmények között. Mindezt 10-15 km/h átlag sebességgel olyan autókkal, amiket arra készítettünk fel, hogy terepen haladjanak. El tudjátok képzelni, hogy milyen út volt ez. Mindezt úgy, hogy már közel 12 órája úton voltunk ekkor. De nem volt mit tenni, volt egy cél, mi pedig nem gondolkodtunk C opcióban. Ott a cél, be kell érni. Mentünk is, ahogy tudtunk. Jah, még egy megjegyzés; amikor ma a kislányomnak, említettem, hogy olyan úton mentünk, ami még Szombathelyen is méltatlan, akkor csak annyit mondott: " Az katasztrófa". Nem tudok nem egyetérteni. (A múltkori útviszonyok bejegyzéshez visszakanyarodva: ez az út nem A-ból B-be hivatott elvinni, hanem, elindulsz és mész, ameddig és amerre tetszik.) Szóval, robogtunk az alternatíván. Lassan besötétedett, szóval néztünk, bambultuk az útból azt a 10-15 métert, amit éppen láttunk. Tűztünk ki kisebb-nagyobb célokat, hogy a nagy egészet élhetővé és elérhetővé tegyük. Az egyik ilyen célnél történt meg a csoda; a semmi közepén felnéztünk az égre. Amit ott láttunk, azt nem lehet leírni, sem elmondani, sem fotún bemutatni. Azt látni és átélni kell. Egészen elképesztő. Amennyi érdekességet láttunk eddig, annyira, nem mérhető egyik sem a valódi csillagos éjhez. Egészen elképesztő és rabulejtő volt. Mindezt mindenféle fényszennyezés nélkül. Nekünk is kellett 10-15 perc, amíg a szemünk kezdett ehhez hozzászokni; de annál nagyobb élmény volt egyre több és több csillagot látni. Még majdnem az egyik kocsit is elvesztettük, de szerencsére a futóversenyt a kézifékért mi nyertünk.

Sajnos egyéb kihívások is akadtak, egyelőre túl lendültünk rajtuk, meglátjuk, hogy sikerül hosszú távon is kezelni. Nem volt könnyű közel 30 órát úton lenni, főleg úgy, hogy a megérkezésnek sem volt meg az az "AHA" élménye, de a lényeg, hogy ott töltöttük az éjszakát, ahol szerettük volna, még ha ez 4 óránál nem is volt több.