Másfél hete

Korán lett reggel a tegnap esti készülődés után, cserébe nagyon hatékonyan és gyorsan pakoltunk. Nagyjából 20 perc alatt készültünk el az átlagos 1,5 óra helyett, igaz abban a reggeli is benne szokott lenni. De arra ma nem volt idő, sietni kellett a határra. A változatosság kedvéért azért, hogy várakozzunk egy kicsit. Dakhlától még nagyjából 3 óra volt az út, a szokásos semmivel körülvéve. Az egyetlen említésre méltó dolog a Ráktérítő átszelése volt. Megállás, gyors fotó/szelfi aztán indultunk is tovább. 

Mire a határra értünk, már elég nagy volt a sor, így nem igazolódott be a félelmünk, hogy mi lesz, ha nem is kell majd várni. Lassú araszolás, álldogálás után végül 3 óráig tartott, hogy átjussunk Mauritániába. Azért csak ennyit, mert a belépési vízumozást kiszervezték a táborba, így arra már ott kellett várni, de szerencsére jó ütemben érkezünk, így az gyorsan és flottul ment.

A tábor megint a semmi közepén van, a dűnék tövében, igazán hangulatos. Jó sokan vagyunk, hiszen a vízumozás miatt mindenkinek meg kell itt jelennie. A belépést követően nem is volt más program, kötelező volt a lehető leghamarabb eljutni a 200 km-re lévő szálláshelyre. Útközben világossá vált, hogy külön kérés nélkül se csavarogtunk volna sokat , egyrészt a táj kietlensége, másrészt a feltűnően nagy szegénység és szemét mennyisége miatt. Ráadásul, az út is rendkívül gyenge minőségű, célunk volt minél gyorsabban végig verekedni magunkat rajta.

A tegnapi lendület ma nem érhető tetten, vacsora után már mindenki takarékra tette magát. Ami nem is baj, mert holnap lesz az idei Rally legveszélyesebb napja. Igaz, hogy csak 260 km a táv, de azt az ország legrosszabb, legforgalmasabb útján kell megtenni. A Bamako történetének egyetlen halálos balesete is ezen a szakaszon történt korábban.

A tervünk az, hogy minél korábban indulunk, hogy délre már a fővárosban, Nouakchottban legyünk. Így délután talán marad idő egy kis óceáni strandolásra meg pihenésre.

Holnap kiderül.